Első adventi hétvége

Második adventi hétvége

Harmadik adventi hétvége

Negyedik adventi hétvége

Tisztelt látogatók!

Minden közösség életében kulcsszerepet játszik saját hagyományaihoz fűződő viszonya. Az élő közösség arról ismerszik meg, hogy tagjai ismerik és emlékeznek elődeik értékeire, örökségüket ápolják, és ezek alapján élik meg a mindennapokat, ez hatja át az ünnepeiket. Nem elképzelhetetlen, hogy akik Óbudán, Békásmegyeren élnek, már efféle hagyományként tekintenek az Advent Óbudán rendezvénysorozatra. Bár nekem meggyőződésem, hogy hagyományt nem lehet teremteni, az vagy kialakul vagy nem, úgy tűnik, hogy a III. kerületi Fő téren minden együtt van ahhoz, hogy a négy hétvégét felölelő eseménysorozat a kerületi polgárok identitásának meghatározó részévé váljon. Az advent külsőségeinek megteremtésében, a karácsonyi előkészületekhez illeszkedő atmoszféra kialakításában lehet jártasságot szerezni, de ahhoz, hogy egy-egy találkozás, vagy egy pillanatnyi érzület a szív mélyebb rétegeihez is elérjen, ahhoz más is kell. Az a fajta többlet, melyet karácsony spirituális üzenete hordoz. Észrevenni azt a csodát, melyet nem ragyog be az ember alkotta fényesség, észrevenni a szegénységben, nélkülözésben élő másik embert. Az adventi vásárunk fölé magasodó karácsonyfa annak a gondoskodó szolidaritásnak a kézzel fogható szimbóluma, mely adventünket személyessé-, a benne megmutatkozó értéket pedig óbudai hagyományaink központi részévé teszi. Ennélfogva kívánok mindannyiuknak élményekben gazdag, az örömet másokkal is megosztani tudó szép adventet.
Bús Balázs polgármester