Göncöl táncház

Míg mindannyian abban reménykedünk, hogy fehér karácsonyunk lesz, s a napsütés nem rongálja a Fő téri és a Csobánka téri korcsolyapálya jegét, esténként azért fázósan húzzuk össze a kabátunkat az adventi forgatagban. Ilyenkor jól jön, amikor megjeleni a téren Csiki Gergely a Göncöl együttes táncosaival és a Rigó zenekarral, mert pillanatok alatt táncra perdülnek az emberek, s közben meg is feledkeznek a hidegről.

– Valld be, hogy szövetkeztetek az égiekkel, hogy még könnyebb legyen a közönséget táncra bírnotok?

– Nem tettük, de cseppet sincs ellenünkre, hogy még a szokásosnál is lelkesebbek. Az óbudaiakat eddig sem kellett nagyon kapacitálni, s most még inkább kaphatóak egy kis mozgásra, táncra. Azért szeretnénk azt hinni, hogy ebben oroszlánrészük van a táncosoknak és az élő zenének. A Rigó zenekar fantasztikus muzsikája megtölti a teret és mi körbetáncoljuk minden szegletét. Jó látni, hogy 50-100 ember ropja velünk mosolygós arccal. S ami még örömteli, hogy mindezt korosztálytól és nemtől függetlenül teszik. Néha annyira elkapja a hév őket, hogy nem győzöm figyelmeztetni a táncosaimat és a közönséget is, hogy csak óvatosan, mert a macskakő veszélyes lehet. Egy rossz mozdulat és máris a bokánk bánja.

– Márpedig ezt se ők se ti nem szeretnétek, hiszen minden hétvégén felléptek a téren.

– Ahogy mondani szokták, tele van a táncrendünk egész hónapban.

– Ez így dukál egy kitüntetett néptáncegyüttesnek, hiszen nemrégiben kaptátok meg az Óbudai Civil Díjat.

– Nagy meglepetés és nagy öröm volt számunkra, s egyben méltó megkoronázása az eltelt öt évnek. Mindig kitűzök hosszabbtávú célokat, de bevallom magam sem hittem volna az alakulásnál, hogy ilyen rövid idő alatt betérül a sok munka, gyakorlás, szervezés, tanítás és azzal kereshetem a kenyerem, ami kisdiák korom óta betölti az életem. Az pedig hab a tortán, hogy a szűkebb pátriámban sikerül mindezt elérnünk. Ehhez persze kevés lett volna az általunk befektetett energia, de itt nyitott a műfajra a közönség, a legkisebbektől az idősebb korúakig mindenki örömmel táncol. Remélem nem csak a tánclépéseket, dalokat sikerül megőrizni és továbbadni a következő generációknak, hanem ezt az értékőrző lokálpatriotizmust is, ami oly jellemző a kerületre.

Az pedig, hogy ledőltek a korlátok, arra koncentrálhatok. ami szeretek megsokszorozza az erőmet és a lelkesedésemet, hiszen ez volt az álmom. Elégedett vagyok az életemmel!

– Most jöhetnek az újabb célok?

– Igen, kimeríthetetlen lehetőség van a népi művészetben. Igyekszem úgy megőrizni, tovább örökíteni mindezt, hogy közben nem mondok le azokról a lehetőségekről sem, amit a mai technika kínál, mert szeretnék minél több fiatalt megnyerni a műfajnak, de az élő zenéhez ragaszkodom!

– Lesz utánpótlás a családban?

– Remélem, hiszen Dorina lányom, aki négyéves és a kétéves Gergő is már akkor ritmusra riszálta a pelenkáját, amikor még járni sem tudott, de ha idővel mégis más köti majd le a figyelmüket, akkor sem leszek szomorú, hiszen nekik a saját álmaikat kell majd valóra váltaniuk. Addig meg igyekszem annyira megkedveltetni velük a táncot, zenét, hogy hobbi szinten mindig legyen rá igényük.

Szeretnek kijönni a fellépésünkre is, de szülőként is kilátogatunk velük a Fő térre, hogy együtt hangolhassuk magunk a közelgő ünnepre. Nem akarok lemaradni arról, hogy lássam, miként csodálják meg az adventi forgatagot, körhintáznak csillogó szemmel, vagy éppen megteszik az első lépéseket a jégpályán.

Erre biztatok mindenkit, jöjjenek ki a térre, élvezzék a fantasztikus műsort, kóstolják meg a finomságokat és töltsék meg a lelküket derűvel!

                                      Vincze Mara